honlapja
honlapja
Saly Németh Maria
Maria Németh
Németh Maria
Saly Németh Mária
Budapesten született 1957-ben.
Gyermekkora óta a rajzolás volt a legkedveltebb tevékenysége, amit édesapjatól, Saly Németh László festőművésztől már egész kisgyermek korától figyelhetett.
Tanulmányai után divattervezői pályára indult, de az élet úgy hozta, hogy a rajzfilm világa fogadta be elsőnek, és szinte egyik napról a másikra már animátori munkát bíztak rá.
Körülbelül húsz éves korában festette első festményeit.
1981-től Párizsban élt, majd Portugáliában folytatta munkáját, ahol animációs reklám és rövidfilmekben dolgozott, mint animátor és háttérfestő.
1984-től a párizsi Gaumont stúdiónál kapott szerződést, két „Asterix” animációs filmben, majd 1987-1995-ig a rajzfilm és reklámfilm mellett festményeiből többször is kiállított egyéni és csoportos kiállításokon.
1995-1996-ig divattervezői diplomát szerzett egy párizsi főiskolán.
1997-2004-ig a „Walt Disney Paris” rajzfilm cégnél több egész estés filmben dolgozott mint EFX animátor (Tarzan, Atlantisz, Dzsungel könyve, etc...).
1999 tavaszán egy ikonfestő csoportban megtanulta az eredeti orosz ikonfestés technikáját, ami egy elhivatottsággá vált és máig is rendszeresen állít ki közös kiállításokon.
2004-től grafikai megrendeléseket is csinál, amit a modern technikai eszközökkel készít (web oldal, katalógusok, CD borítók, brossurák).
Saját örömére a restaurálás és kópiafestés rejtelmeit is tanulmányozta.
Jelenleg egy nagyobb egyéni kilállításra készül festményeiből, de minden eddigi művészeti aktivitását folytatva.
Maria Saly-Nemeth
Née à Budapest en 1957
Depuis son enfance sa plus grande passion était le dessin, influencée par son père Saly-Németh László artiste peintre.
Après des études de dessin, presque du jour au lendemain, elle a commencé le métier d'animateur de film d'animation.
Vers à vingt ans, elle a peint ses premières peintures.
Depuis 1981 elle travaille à Paris et au Portugal comme animateur dans nombreux films publicitaire et des courts et long- métrages d'animation .
Elle a réalisé des expositions individuelles et collectives.
1995 - 1996 à Paris, a obtenu une diplôme dans une école de stylisme.
1997 à 2004 elle a travaillée chez Walt Disney Futur Animation Paris sur plusieurs long- métrages, tels que Tarzan, Atlantis, Le Livre de la jungle 2, etc ....
En 1999, elle apprend la technique originale russe de la peinture d'icônes, qui est devenu sa passion en mettant régulièrement en place des expositions collectives.
Depuis 2004 la technologie moderne lui permet d'apprendre l'infographie et d'utiliser dans son travail. (Websit, catalogues, couverture de CD, brochures ..) et la joie d'étudier les mystères de la restauration des tableaux et la peintures des copies également.
Actuellement, elle travaille sur une future exposition de peintures en réalisant tout les autres activités dans les domaines artistique précédents.
Közös kiállítások
Egyéni kiállítás
1992 Galerie de l'Escalier (Párizs)
2011 Szabó Ervin Könyvtár(Budapest)
2012 KÖSZI Kökafé-Galéria
2013 Szemmelveisz Fogorvosi Egyetem
Ikon kiállítások
2002-2003 a vincenne-i „Notre Dame” (Párizs)
édesapjanak honlapja / site de son pére
KÖSZI Kökavé-Galéria